Alapvetően kétféle segédeszköz van: férfiak ill. nők által használatos. Ennek a módszernek az a lényege, hogy megakadályozza a hím ivarsejtek eljutását a petesejthez. A módszer maga valamilyen rugalmas anyagból készült hártya használata, melyet vagy a hímvesszőre húznak (kondom, gumióvszer), vagy a méhszájra helyeznek fel (pesszárium, méhsapka). Használatukat tekintve lehetnek egyszerűen kezelhetők, vagy orvos által felhelyezhetők (pl. egyes pesszáriumok).
A kondom egy olasz orvos „találmánya". Az 1500-as évek második felében került használatba. Eredetileg a szifilisz nevű nemibetegség elleni védekezésre szolgált. Fogamzásgátlásra a 18. század óta használják. Először halak beléből és léghólyagjából állították elő. Ma már vékony gumiból készítik. A szexuális kapcsolat előtt kell felhelyezni, és csak utána távolítható el. Természetesen csak egyszer használható. A kondomot, mint az AIDS elleni leghatásosabb védelmet is hirdetik. Tudni kell azonban, hogy 100%-os védelmet semmi nem adhat, hiszen lehetnek hibás darabok, és a használat során is elkövethető hiba. Igazán jelentős előnyként elkönyvelhetjük azonban, hogy jelenleg a kondom (gumióvszer) az egyetlen olyan védekezőeszköz, melynek használata során a férfi vállalja a családtervezésért a felelősséget.
A femidom-ot az 1992-es AIDS Világkonferencián mutatták be először. Ez egy kondomhoz hasonló, de a nők számára használatos eszköz. A belső végét a méhszájhoz kell helyezni, míg külső vége a hüvely nyílásán kívülre kerül. Bár még sok tapasztalat nincs, azt ígérik, hogy hatásfoka meghaladja a kondomét.
A pesszáriumot a hüvelybe kell elhelyezni, hogy azt a méhszáj előtt teljesen lezárja. Méretét orvosi vizsgálattal kell megállapítani, és az orvos tanítja meg a használatát is. Nagyobb súlyváltozások, szülések, nőgyógyászati műtétek után a méretet ismét ellenőriztetni kell. A szexuális kapcsolat előtt kell felhelyezni, és legkorábban 6 órával utána távolítható el. 16 óránál tovább a fertőzésveszély miatt nem maradhat a hüvelyben.
A méhsapka gyűszűhöz hasonlatos eszköz, melyet közvetlenül a méhszájra helyeznek fel. Mérete miatt kevés nő tudja megfelelően felrakni. Nemritkán a szexuális kapcsolat során elmozdul a helyéről. Mindezek miatt nem örvend nagy népszerűségnek. Egészségügyi szempontból ezek a mechanikus módszerek nem jelentenek veszélyt sem a férfira, sem a nőre, sem a később születendő gyermekre. Sokan azonban azért nem használják, mert zavarja őket egy idegen anyag jelenléte.
Használatuk mindenképpen megfontolandó. A házaséletnek ugyan nem egyetlen célja a gyermeknemzés, de lényege arra irányul. A házaséletben nem az én vagy a Te igazán fontos, hanem egymás maradéktalan elfogadása, szeretete, az önátadás emberi maximuma. A házasélet nem csu- pán szexualitás. Természetesen a másiknak való örömszerzés lényegi része, de nem szűkíthetjük kizárólag csak erre. Az egymásnak való önátadás, a szeretet, a másik elfogadása mindenképpen csorbát szenved, ha a szerelem „gyümölcsét" erőszakosan ki- zárjuk. Meg kell kérdőjeleznünk azt a szexuális kapcsolatot, melyből a gyermeknemzés eleve kizárt. Az öncélú szexualitás nem más mint az önzés egy formája. Amikor csak az én számít. Hiszen a gyermek egy Te. Ha ezt a Te-t szándékosan és erőszakosan kizárom, bizonyosan nem élem meg a szeretet mélységét.
