II. JÁNOS PÁL PÁPA ROTA ROMANA TAGJAIHOZ
INTÉZETT BESZÉDÉNEK FŐBB GONDOLATAI
Az egyházi törvénykönyv a házasságról

Az egyházi törvénykönyv világosan leszögezi: a házassági szövetségben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. Ezt az igazságot nyíltan kétségbe vonják napjaink egyre inkább szekularizált társadalmaiban.
Számos félreértés van ugyanis a "természet" szó jelentését illetően. A korunkban terjedő felfogás szerint pusztán egy fizikai, biológiai, szociológiai tényről van szó, amelyet a technika révén az egyéni igényeknek megfelelően lehet manipulálni. A kultúrának és a természetnek ez az egymással történő szembeállítása megfosztja a kultúrát objektív alapjaitól, kiszolgáltatva azt a hatalom önkényének. Ez világosan megfigyelhető azokban a kísérletekben, amelyek az együttéléseket, beleértve a homoszexuális párkapcsolatokat is, a házassággal egyenértékűvé próbálják tenni. "Amikor az egyház azt tanítja, hogy a házasság egy természetes valóság, akkor az értelem számára nyilvánvaló igazságot hirdet, amely a házasfelek és a társadalom javát szolgálja. Ezt az igazságot megerősíti a kinyilatkoztatás is. A Teremtés könyvében olvashatjuk: "Isten férfinak és nőnek teremtette őket s a kettő egy test lesz." Az "egész életre szóló közösség" kölcsönös önátadást tételez fel a házasfelek részéről, akik éppen szexuális különbözőségük alapján lépnek életközösségre egymással. A házasság nem akármilyen, emberek közötti szövetség, amelyet tetszés szerint a különféle kulturális modellekhez lehet alakítani. A férfi és a nő, természetes hajlamaik révén egyesülnek házastársi kapcsolatban, a beleegyezés akarati cselekedete értelmében szabadon kötnek természetükből fakadó szövetséget. A házasság természetes célkitűzései a házasfelek java, gyermekek nemzése és nevelése elválaszthatatlanok a házastársak férfi, illetve női mivoltától. Házasság és család egymástól elválaszthatatlanok, mivel a házasfelek férfi, illetve női mivoltuk lényegéből fakadóan nyitottak a gyermekáldásra" mondotta a pápa. Hozzátette: a házasság lényegi tulajdonságai, egysége és felbonthatatlansága szintén elválaszthatatlanok a családtól.

A szentatya idézte az egyházi törvénykönyv 1058-as kánonját, miszerint "Mindenki köthet házasságot, akit ettől a jog el nem tilt." Ez a törvény még világosabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a házastársi szövetség, természeténél fogva a házas személyek férfi és női mivoltára vonatkozik és nem igényli a házasulók különleges tulajdonságait. Ellenkező esetben a házasságot időtartama pusztán két személy közötti, meg nem határozott érzelem függvénye lenne. A pápa emlékeztetett rá, hogy a házasság sem mentesül Krisztus keresztjének logikájától, amely erőfeszítést és áldozatot igényel, fájdalommal és szenvedéssel jár, de nem akadályozza meg a személyt abban, hogy Isten akaratának elfogadásával maradéktalanul megvalósítsa önmagát. A házassági beleegyezés cselekedetét is jobban megérthetjük a szövetség természetes dimenziójának összefüggésében. Ez ugyanis az az objektív vonatkozási pont, amelynek értelmében a személy megéli saját természetes hajlamát. Ez a hiteles beleegyezés normális alapja. Nem reális tehát, ha úgy állítják be a beleegyezést, mint egy kulturális modellhez, pozitív törvényhez való csatlakozást.

A házasság természetes jellegének és szentségi mivoltának a kapcsolata

A II. Vatikáni zsinat óta gyakran történt arra kísérlet, hogy a hagyománytól idegen teológiai, lelkipásztori irányzatok a hitet a házasságkötés feltételeként jelöljék meg. A szentatya idézett 1981-ben közzétett "Familiaris consortio" kezdetű apostoli buzdításából, miszerint "a házasság szentségének sajátos jellemzője az, hogy egy olyan valóság szentsége, amely már a teremtés rendjében létezik, maga a házastársi szövetség, amelyet a Teremtő kezdetben alapított." A házasság az egyetlen szentség, amely nem közvetlenül természetfeletti célokra irányuló tevékenységre vonatkozik. Célja ugyanis a házasfelek java, a gyermekek nemzése és nevelése. Ha a hit olyan feltételére is szükség lenne, amely túlmutat a kezdetek isteni terve szerinti házasságon, kétségbe vonná a már megkötött házasságok érvényességét, különösen a nem katolikus keresztények részéről, és elkerülhetetlenül oda vezetne, hogy választóvonalat húzna a keresztények és a többi személy házassága között. Ez élesen szemben állna az isteni terv valódi értelmével, amely szerint éppen a teremtés valósága a "nagy titok", amelyet Szent Pál Krisztusra és az egyházra vonatkoztat mondotta a pápa. VR/MK 2001.02.03.

Vissza a főoldalra