A Hittani Kongregáció tanítása a terhesség-megszakításról
(L'Osservatore romano
1974. november 29. Nr. 48. német kiadása alapján
Töredékes nyersfordítás)

I. BEVEZETÉS

1. A terhesség-megszakítás kérdése, és annak lehetséges törvényesítése sok helyen szenvedélyes vita tárgyává lett. E viták nem lennének olyan súlyosak, ha nem az emberi életről lenne szó, egy elsődleges értékről, melyet védeni és segíteni kell. Ezt mindenki megérti, jóllehet sokan olyan érvek után kutatnak, melyek az abortuszt az élet védelmének szolgálatába kellene állítsák, még ha azokat a tények cáfolják is. Csodálkozva látjuk, hogy miközben teljesen szabaddá akarják tenni, vagy az indikációk kiterjesztésével mind jobban meg akarják könnyíteni az abortuszt, határtalanul tiltakoznak a halálos ítélet és a háború minden formája ellen. Az Egyház sokkal inkább tudatában van annak a feladatának, hogy hivatása megvédeni az embert mindennel szemben, ami elpusztítaná vagy megalázná, mintsem hallgasson ezekről a tervekről. Mivel az Isten Fia emberré lett, nincsen olyan ember, aki emberi természetében ne kapott volna hivatást arra, hogy kereszténnyé legyen és elnyerje az üdvösséget.

2. Az államhatalom sok országban nagy nyomásnak van kitéve, ha ellenáll az abortusz liberalizálására vonatkozó törvények meghozatalának. Az abortusz hívei azzal érvelnek, hogy ez senkinek a lelkiismeretét nem sértené, mert mindenki szabadon követhetné így saját véleményét, de ugyanakkor megakadályoznák, hogy azt másokra rákényszerítse. Az etikai pluralizmus következménye az ideológiai pluralizmusnak. Azonban nagy különbség van a kettő között, mert a cselekedet inkább felkelti mások érdeklődését, mint a puszta vélemény. Továbbá senki sem hivatkozhat a vélemény-szabadságra, hogy az ürügyül szolgáljon mások jogának megsértésére, mindenekelőtt amikor az élethez való jogról van szó.

3. Számos keresztény világi, főleg orvosok, de családapák és családanyák szövetségei, politikusok vagy felelős állásban lévő vezetők élénken tiltakoznak ez ellen a hadjárat ellen. Mindenekelőtt főleg sok püspöki konferencia és sok saját nevében nyilatkozó püspök véli, hogy nagyon világosan emlékezetünkbe idézze az Egyház hagyományos tanítását. (1.) Ezek a megnyilatkozások csodálatos módon meglepő egyezéssel világítják meg az élet tiszteletének emberi és krisztusi tartalmát. Mégis néha fenntartásra, sőt ellenkezésre találtak.

4. A Hittani Kongregáció, melynek feladata a hit és erkölcstan előmozdítása és védelme az egész egyházban (2.) a hívők emlékezetébe szeretné idézni az erre vonatkozó tanítás lényegét. Kinyilvánítja az Egyház egységét azáltal, hogy a Szentszék sajátos tekintélyével megerősíti a püspökök ezirányú állásfoglalását. Reméli, hogy minden hívő, beleértve azokat is, akik a viták és új vélemények hatására helyes tájékozódásukat elvesztették, megértik, hogy nem véleményt állítunk szembe egy másik véleménnyel, hanem a Legfelsőbb Tanítóhivatal állandó tanítását közöljük a hívőkkel, a hit fényében magyarázva az erkölcsi elveket. (3.) Világos azért, hogy ez a tanítás nem marad súlyos kötelezettségek nélkül a keresztény lelkiismeretre. (4.) Isten szeretete minden embert világosítson meg, aki szívből keresi az igazságot. (Jn 3,21)

5. "Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában." (Bölcs 1,13) Biztos, hogy Isten olyan lényeket teremtett, akiknek csak egy kis idő áll rendelkezésre és a fizikai halál hozzá tartozik a testi élet világához. Isten azonban mindenekelőtt az életet akarta, és a látható világban mindent az emberre való tekintettel tett, Isten hasonmásaként és a világ megkoronázásaként.(Ter 1,26-28) Emberi síkon "A sátán irigysége révén azonban a világra jött a halál". (Bölcs 2,24) A bűn által jött és megmarad azzal való kapcsolata, és egyidejűleg annak jele és gyümölcse. De a halál nem győzedelmeskedik. Az Úr az evangéliumban megerősíti a feltámadásba vetett hitet, amikor kijelenti: "Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké" (Mt 22,32), és a halált éppúgy, mint a bűnt végérvényesen legyőzi Krisztus feltámadása (1 Kor 15,20-27). Az is érthető, hogy az emberi élet ezen a földön önmagában is értékes. A Teremtő lehelte belé az életet, (5.) és Ő veszi ismét vissza (Ter 2,7; Bölcs 15,11). Az Ő védelme alatt marad: az ember vére Istenhez kiált (Ter 4,10) és Ő ezért számonkérést követel, mert "Isten megteremtette az embert, saját képmására" (Ter 9,5-6). Isten parancsa határozott: "Ne ölj!" (Kiv 20,13). Ugyanakkor, amikor az élet ajándék, felelősséggel is jár. "Talentumként" kapjuk (Mt 25,14-30); megfelelőképpen kell becsülnünk. Hogy kibontakoztassa, sokféle lehetőség áll nyitva az ember előtt a földön, melyektől nem szabad kivonnia magát. A keresztény mélyebben meg van győződve arról, hogy örök élete függ attól, mit tesz - Isten kegyelmével - földi életével.

6. Az egyházi hagyomány mindig tartotta magát ahhoz, hogy az emberi életet kezdetétől fogva, akárcsak fejlődésének további folyamán, meg kell védeni és előnyben kell részesíteni. Az Egyház már a görög-római világ erkölcsi felfogásával szembeszállt, és hangsúlyozta a különbséget közötte és a keresztény erkölcsi tanítás között. A Didachéban már világosan kimondották "Nem szabad megölnöd a méh gyümölcsét és nem szabad megölnöd a már megszületett kisdedet" (6.) Athenagoras aláhúzza, hogy a keresztények gyilkosoknak tekintik azokat az asszonyokat, akik gyógyszert vesznek be koraszülés előidézése céljából; elítéli a gyermekek gyilkosait, beleértve a méhben levő gyermekekét is, "akikről már gondoskodik az isteni Gondviselés". (7.) Tertulliánus talán nem használta mindig ugyanazt a kifejezést, azonban ő is nem kevésbé világosan megállapítja ?******* a lényeges alapelvet: "A születés megakadályozása előrehozott gyilkosság; nem sok különbség van a már megszületett élet elpusztítása és a még megszületés előtt állóé között. Az már ember, amivé válik majd". (8.)

7. A történelem folyamán az egyházatyák, az egyház főpásztorai, és tanítóik ugyanazt tanították anélkül, hogy a lélek teremtésének pillanatára vonatkozó különböző vélemények kétségessé tették volna az abortusz megengedhetetlenségét. Igaz, a középkorban, amikor általában azt tartották, hogy a lelket csak az első hetek után kapjuk, másként ítélték meg a bűnt és az érte járó büntetés súlyosságát. Híres szerzők a terhesség első időszakára vonatkozóan a legkülönbözőbb kazuisztikai megoldásokat engedték meg, melyeket a későbbi időszakban elutasítottak. De még ebben az időben sem tagadták sohasem, hogy a szándékos terhesség-megszakítás ezekben a napokban is objektíven súlyos bűn. Ez az ítélet egyhangú volt. A sok okirat közül elég néhányat emlékezetbe idéznünk. Az első Maintz-i Zsinat 847-ben megismételte az előző zsinat által megállapított büntetéseket az abortuszra vonatkozóan, és határozott a legszigorúbb vezeklés "kiszabásáról azoknak az asszonyoknak az esetében, akik a méhük gyümölcsét elpusztítják". (9.) Gratianus határozata nagy súlyt helyez V. István pápa szavaira: "Öl az, aki abortusz által elpusztítja azt, ami már megfogant". (10.) Szent Tamás, az Egyház általános tanítója tanítja, hogy az abortusz súlyos bűn, mely ellentmondásban van a természettörvénnyel. (11.) A reneszánsz idején V. Sixtus pápa a legnagyobb szigorral ítélte el a terhesség-megszakítást. (12.) Egy századdal később IX. Ince pápa visszautasította bizonyos engedékeny törvénymagyarázók javaslatát, akik a megbocsátás lehetőségét keresték azok számára, akik az előtt az időpont előtt követték el a szándékos művi abortuszt, melyre egyesek az animációt teszik. (13.) Napjainkban, az utóbbi római pápák a legvilágosabban hirdették ezt a tant. XI. Pius határozottan megválaszolt a legsúlyosabb ellenvetésekre. (14.) XII. Pius kizárt minden abortuszt, akár célként, akár eszközként alkalmazták azt. (15.) XXIII. János emlékezetünkbe idézte az Atyák tanítását az élet szentségét illetően, "amely kezdettől kezdve megköveteli a teremtő Isten tevékenységét". (16.) Legújabban a II. Vatikáni Zsinat VI. Pál elnökletével, a legszigorúbban elítélte a terhesség-megszakítást: "Az életet tehát a leggondosabban kell óvni, már a fogamzástól kezdve. A magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett". (17.) Ugyanez a VI. Pál nem félt kijelenteni, mikor ismételten beszélt erről a témáról, hogy az Egyháznak ez a tanítása "nem változott meg, és megváltoztathatatlan". (18.)

8. Az emberi élet tisztelete nemcsak keresztény kötelesség; az értelem is elégséges ahhoz, hogy követeljük, azáltal, hogy annak elemzéséből indulunk ki, hogy mi a személy és mivé kell válnia. Értelmes természeténél fogva az ember személyiség, aki képes saját magáról gondolkodni, dönteni tud cselekedeteiről és ezáltal sorsáról: szabad. Teljesen ura önmagának, vagy inkább, mivel az idők folyamán kibontakozik, lehetősége van azzá válni, és ez a feladata. Közvetlenül Isten által teremtve, lelke szellem, tehát hallhatatlan. Az ember nyitott Isten számára és csak Istenben találja meg kiteljesedését. Azonban az ember a vele egyenrangúak közösségében él, a velük való, emberek közötti kapcsolatok éltetik az elengedhetetlen társadalmi körülmények között. Minden emberi személy ura magának, életének és különféle javaknak, ezekhez a társadalommal és a többi emberrel szemben joga van. Ezért szigorú igazságosságot kell megkövetelni mindenkitől vele szemben.

9. Ámde a mulandó, evilági életet nem azonosíthatjuk a személlyel. Mert ő egy ennél magasabbrendű, véget nem érő élettel is rendelkezik. A testi élet alapvető javunk, itt e világon ez a feltétele minden további jónak. Vannak azonban magasabbrendű értékek, amelyekért indokolt vagy akár szükségessé is válhat magát annak kitenni, hogy mulandó életét elveszítse. A társadalomban minden egyénnek a közjót kell szolgálnia, s annak alá kell rendelnie személyes érdekeit. A közjó azonban nem válik végcéljává, és ebből a nézőpontból a társadalomnak kell szolgálnia az egyént, mert csak Istenben teljesíti ki rendeltetését. A társadalom végeredményben csak Istennek lehet alárendelve. Sohasem szabad egy embert, mint egy eszközt kezelni, melyet egy magasabb cél elérésének szolgálatába állítanak.

10. Az erkölcstan feladata a személyek és a társadalom lelkiismeretét tanítani kölcsönös jogairól és kötelességeiről, és a törvényt megilleti a teljesítmények megállapítása és a szervezés. Sok jog van, amelyeket nem a társadalom engedélyez, mert a társadalom fölé vannak rendelve. De a társadalom feladata, hogy ezeket a jogokat védje és érvényesítse. Ezek nagyrészt azok a jogok, melyeket manapság "emberi jogoknak" nevezünk, és korunk dicsekszik azzal, hogy ezeket megfogalmazta.

11. Az emberi személy legelső joga, az élethez való jog. Vannak más javai is, s némelyik ennél is értékesebb, de ez az alapvető, mert feltétele minden más jogának. Ezért mindegyik másiknál jobban kell védeni. Sem a társadalomnak, sem a közhatalomnak nincs joga ahhoz, hogy amilyen módon ez mindig van, egyesek számára elismerje ezt a jogot, másoknak pedig nem. Minden ilyen megkülönböztetés jogellenes, alapuljon akár fajon, nemen, színen vagy valláson. Nem mások elismerése hozza létre ezt a jogot, ez a jog előbb létezik; s megköveteli elismerését, ennek megtagadása egyértelműen igazságtalanság.

12. A különböző életkor szerint való megkülönböztetés éppolyan igazságtalan, mint bármely más. Egy agg élethez való joga akkor is megmarad, ha még annyira beteges is. Egy gyógyíthatatlan beteg sem veszti el ezt a jogot. Az éppen most született kisgyermeknek nem kevésbé van meg ez a joga, mint egy érett felnőttnek. A valójában az emberi élet tisztelete kötelesség, mihelyt az élet folyamata megkezdődik. Amint a pete megtermékenyítődött, egy új élet indult el, amely sem az apa, sem pedig az anya élete, hanem egy új emberi lényé, aki önmagában fejlődik. Sohase lenne belőle ember, ha máris nem lenne az.

13. Ehhez a nyilvánvalósághoz, mely mindig létezett (teljesen függetlenül az animáció időpontjával kapcsolatos vitáktól) (19.) a modern genetika tudománya értékes bizonyítékait szolgáltatja. Megmutatta, hogy az első pillanattól kezdve meg van határozva a program, hogy mivé lesz ez az élőlény: egy ember, mely individuális ember, egyéni és már meghatározott tulajdonságokkal. Már a megtermékenyüléskor megkezdődik az emberi élet kalandja, meglehetősen hosszú időre van szűkség ahhoz, hogy az alapvető képességek kifejlődjenek, helyüket elfoglalják és működőképesek legyenek. A legkevesebb, amit állíthatunk az, hogy a mai tudomány legfejlettebb állapotában semmi lényeges támasztékot sem nyújt az abortusz védelmezőinek. De amúgy sem a biológiai tudományok feladata, hogy határozott ítéletet mondjanak szigorúan filozófiai és etikai kérdésekről, mint például jelenleg az emberi személy létrejövésének pillanata, vagy az abortusz megengedhetősége. Etikai szempontból biztos: hogy még ha kétség is férne ahhoz, hogy a fogamzás gyümölcse már emberi személy, tárgyilagosan véve akkor is súlyos bűn meggyilkolásának kockázatába beleegyezni. "Aki majdan emberré lesz, az máris az." (20.)

14. Az isteni törvény és a természetes ész tehát minden jogot kizár egy ártatlan ember szándékos megöléséhez. A kérdés azonban nem lenne olyan drámai, ha az abortuszt igazolni kívánó érvek mindig rosszak és értéktelenek lennének. A kérdés azért súlyos, mert bizonyos esetekben, talán az esetek elég jelentős részében az abortusz megtagadása fontos értékeket veszélyeztet, melyeket természetesen értékelünk, és amelyek néha elsőbbséggel jelenhetnek meg. Nem ismerjük félre ezeket a nagy nehézségeket. Talán az egészség súlyos kérdése lehet néha az anya életéről vagy haláláról. Teher lehet, mely egy további gyermeket jelenthet, mindenekelőtt, főleg, ha komoly alapja van annak, hogy a gyermek rendellenes vagy visszamaradott lesz. Az a súly lehet, amely környezettől függően becsületre vagy becstelenségre, a szociális helyzet hanyatlására, stb. tekintettel. Csupán azt nyilvánítjuk ki, hogy ezeknek az érveknek egyike sem ad sohasem jogot arra, hogy más életéről rendelkezzünk, még akkor sem, ha az élet csak most kezdődött. Ami a gyermek eljövendő boldogtalanságát illeti, senki, még az apa és az anya sem helyezheti magát a helyébe, hogy nevében a halált részesítse előnyben, akkor sem, ha a gyermek még csak egy embrió. Még magának a gyermeknek sem lesz még érett korában sem joga az öngyilkosságot választani. Ha a gyermek önmagában korára való tekintettel sem dönthet, szülei még kevésbé választhatják számára a halált. Az élet értéke túlságosan alapvető ahhoz, hogy így magukban súlyos hátrányokkal összehasonlítható legyen. (21.)

15. A nők egyenjogúságáért harcoló mozgalom követelései indokoltak, amíg lényeges céljuk, őket érő igazságtalan diszkriminációtól akarja megszabadítani. (22.) Sok teendő van ennek érdekében a különböző kultúrkörökben. A természetet azonban nem változtathatjuk meg, nem vonhatja ki magát sem a nő, nem kevésbé a férfi az alól, amit a természet követel meg tőle. Továbbá, mások bizonyos jogai mindig határt szabnak minden nyilvánosan elismert szabadság számára.

16. Ugyanezt kell mondanunk a szexuális szabadság követeléséről. Ha ezalatt az értelem és az igaz szeretet uralma megszerzésének kifejezett előrehaladását érti az ösztöneink indulatai felett, az öröm csökkentése nélkül, azokat azonban a valódi helyére utasítva - és ezen a területen ez az egyedüli szabadság - úgy nem lenne ellene kifogásunk. Azonban ez a szabadság mindig megfontolt lesz, hogy meg ne sértse az igazságosságot. Ha viszont ellenkezőleg, úgy értjük ezt, hogy a férfi és a nő "szabad" a nemi gyönyörök kielégülésig való keresésében anélkül, hogy bármiféle törvényt számításba venne, sem a nemi életnek lényeges következményét termékenységére, (23.) akkor semmi keresztényi sincs ebben az elgondolásban. Sőt még az emberhez is méltatlan. Mindenesetre nem ad alapot a legkisebb joghoz, egy másik ember élete felett rendelkezzék, legyen az akár egy embrió és ezt azzal az ürüggyel, hogy terhes, eltávolítsa.

17. A tudományos haladás feltárja és még inkább fel fogja tárni körmönfont beavatkozások lehetőségének technikáját. Ezek következményei fontosak lehetnek jó és rossz irányban egyaránt. Az emberi szellemnek ezek a vívmányai önmagukban véve csodálatra méltók. A technika azonban nem vonhatja ki magát az erkölcsi ítélet alól, mivel annak az embert kell szolgálnia és tiszteletben kell tartania az ember rendeltetését. Éppen úgy, amint semmiképpen nincs jogunk arra, hogy az atomenergiát bármely lehetséges célra felhasználjuk, ugyanúgy nincs hatalmunkban, hogy az emberi életet minden lehetséges értelemben manipuláljuk: ez csak az ember szolgálatában történhet, hogy jobban biztosítsa természetes képességei kibontakozását, megelőzze vagy meggyógyítsa a betegségeket, hozzájáruljon az ember jobb kibontakozásához. Igaz, hogy a technika fejlődése mind inkább könnyebbé teszi a korai terhesség-megszakítást, ezáltal azonban annak erkölcsi megítélése nem változik.

18. Tudjuk, hogy a születésszabályozás kérdése milyen jelentőséggel bír bizonyos családokban és bizonyos országokban. Ezen az alapon beszélt az utolsó zsinat és az azt követő "Humanae vitae" pápai enciklika (1968. július 25.). (24.) Amit azonban ismételten hangsúlyozni kívánunk, mint ahogy a "Gaudium et spes" kezdetű zsinati határozat, a "Populorum progressio" kezdetű pápai enciklika és más pápai dokumentumok is rámutattak az, hogy soha, semmiféle ürüggyel sem szabad terhesség-megszakításnak a születésszabályozás törvényes eszközének lennie sem a családban, sem az állami hatóságoknál. (25.) Az erkölcsi értékek sérelme mindig nagyobb baj a közjó szempontjából, mint bármiféle gazdasági vagy demográfiai hátrány.

V. AZ ERKÖLCS ÉS A TÖRVÉNY

19. Az erkölcsi vitát majd mindenütt jogi viták kísérik. Nincs olyan ország, amelynek törvénye ne tiltaná, és ne büntetné a gyilkosságot. Sok országban ezenkívül ezt a tilalmat és büntetést a terhesség-megszakítás különleges esetére is megállapították. Napjainkban egy széleskörűen nyilvános vélemény ezen tilalom liberalizálását kéri. Már eléggé általános törekvés, hogy amennyire csak lehet, korlátozzák a gátló jellegű törvényhozást mindenekelőtt, ha az az egyén életébe látszik beavatkozni. Továbbá a pluralizmus érvét is segítségül hívják. Ha egyrészről sok állampolgár, főleg a katolikus egyház hívei, elítélik a terhesség-megszakítást, sokan mások ezzel ellentétben megengedettnek, vagy legalábbis kisebb rossznak tartják. Miért várnák el egy véleményt követni, amely nem az övék, főleg egy országban, amelyben azok képviselik a többséget? Továbbá nyilvánvaló, hogy a törvények, melyek elítélik a terhesség-megszakítást, ott, ahol még fennállnak, csak nehézséggel lehet alkalmazni. A bűncselekmény oly gyakorivá vált, hogy nem lehet ellene szigorúan eljárni, és a felelős hivatalos helyek okosabbnak tartják, ha behunyják szemüket. Azonban egy törvénynek érvényben tartása, amelyet nem alkalmaznak, mindig a tekintély és a többi törvény kárára válik. Hozzá kell tenni, hogy a titokban végzett terhesség-megszakítás nagy veszélyt jelent az elkövetkezendő fogamzásokat, gyakran életüket illetően is azoknak az asszonyoknak a számára, akik ehhez folyamodnak. Még abban az esetben is, h a valaki rossznak tekinti a terhesség-megszakítást, nemde a törvényhozó javasolhatja legalább a kár csökkenését?

20. Az ilyen és más érvek, amelyeket különböző oldalakról hallunk azonban nem mérvadóak. Igaz, hogy nem lehet szándéka a polgári törvényeknek az erkölcs egész területének védelme vagy minden vétség büntetése. Ezt senki sem kívánja. Gyakran el kell tűrnünk azt, ami valójában a kisebb rossz, hogy ezáltal megakadályozzuk a nagyobbat. Sokan felhatalmazásként értelmezik azt, ami talán csak a büntetésről való lemondás. Sőt több, a jelen esetben ez a lemondás azt látszik magában foglalni, hogy a törvényhozó többé nem tekinti a terhesség-megszakítást az emberi élet ellen irányuló bűnténynek, mivel a gyilkosság még mindig súlyosan büntetendő maradt. Helyes, hogy nem a törvénynek kell válogatni a vélemények között, vagy inkább egyiket mint a másikat erőltesse. A gyermek élete azonban fontosabb bármiféle véleménynél; nem lehet a gondolatszabadságra hivatkozni, amikor a gyermek életének védelméről van szó.

21.